Igyekezzünk, hogy az összes fogunk felületét megtisztítsuk. Igyekezzünk figyelembe venni azt, hogy a fogak közötti réseket is meg kell tisztítani, mert ezeken a helyeken képződik a lepedék.
Ügyeljünk arra is, hogy a hátsó fogainkat is jól megtisztítsuk, mert itt is felgyülemlik a lepedék. A fogínyünkre vigyázni kell, hogy fel ne sértsük a fogkefével. Ha keresztirányban mossuk fogainkat, akkor a fogzománcot is megsérthetjük.
Ha erősen nyomjuk a kefét a fogainkhoz, akkor ilyen esetben is sérülhet a zománc. A réseket, ha nem tudjuk alaposan kitisztítani, akkor használjunk fogselymet. De napjainkban már kapható kimondottan a fogkő eltávolítására szolgáló kefe is. Használhatunk különböző szájfertőtlenítő szereket is. Ezek gátolják a baktériumok megjelenését a szájban. Hogy megfelelően tisztítottuk e meg a fogainkat, az könnyen kiderül a festő tabletta elrágásával.
A tabletta elszíneződik, ha nem jól mostuk ki a fogainkat. Ha fogaink elromlanak, az több szempontból is rossz lehet számunkra. Nem tudunk majd megfelelően enni, sőt a rossz lehelet is társulni fog hozzá. A fogaknak nem csak az a feladatuk, hogy megrágjuk az ételt. Ha elromlanak, az a fizikai és mentális egészségünkre is hatással lehet. Ha nem rágjuk meg megfelelően az ennivalót, az pedig a gyomrunknak okoz nehézséget.
A fogszuvasodás az egyik leggyakoribb probléma a fogakkal kapcsolatban. A baktériumok a szájban megtalálhatóak. Amennyiben ezek a baktériumok összekeverednek a nyállal és a benne található fehérjékkel, akkor kialakulhat a lepedék. A lepedék lerakódik a fogzománcra. Annál több baktérium található a szájban, minél több édes élelmiszert fogyasztunk, tudniillik a baktériumok a cukorból táplálkoznak. A baktérium termeli majd ki a savat, amely a fogzománc károsodáshoz vezethet.
A fogszuvasodás eleinte nem észrevehető. Legelső tünete, mondhatjuk azt, hogy a fog egyre érzékenyebbé válik. Egyre jobban fáj, ha túl meleget, vagy ha túl hideget eszünk vagy iszunk. Ha kialakult a lyuk, akkor az egyre nagyobb lesz. Sőt ehhez a gyulladás és a fájdalomérzés is társul, sőt néha még láz is jelentkezhet. Ezért fontos az, hogy mindig eljárjunk a fogorvoshoz. A rendelők meglátogatásával ezek a dolgok elkerülhetőek, vagy éppen időben észrevehetőek. Mindig jobb a bajt megelőzni. Ha kicsi a lyuk a fogainkban, azt még egyszerűen csak betömik.
A tömés nem fog kiválni ugyanolyan színű lesz, mint a fog. Ha már nagyobb a baj, vagyis a fog egy része is már megbetegedett, akkor már a fog beteg részét is el kell távolítani. A tömések több féle anyagból készülhetnek. Ha már túl nagy a lyuk és az a fog belsejét is elérte, akkor már gyökérkezelésre van szükség. Általában ezeket a beavatkozásokat helyi érzéstelenítés alkalmazásával végzik, helyi zsibbasztást alkalmaznak. De mindezeket megelőzhetjük.
Legelső sorban úgy, hogy ezeket a problémákat okozó baktériumokat eltávolítjuk a fogainkról. Igyekezzünk mindig idejében fogat mosni. Este ne feküdjünk le fogmosás nélkül. A szánkat mindig igyekezzünk tisztán tartani. A napi kétszeri fogmosást pedig csakis puha sörtéjű fogkefével végezzük. Mindig fluorid tartalmú fogkrémet használjunk. Ügyelni kell mindezek mellett arra is, hogy minél kevesebb cukortartalmú ételt fogyasszunk. Ha édességet eszünk, akkor igyekezzünk utána kiöblíteni a szánkat.